pikírt moszat

újrakezdet

Áháháh!

Hát nem gyönyörű? 

Csodásabb már nem is lehetne az ünnep.

Az úgy ér, hogy az ember 27 évesen, enyhén megkésve kezdi gyorstalpaló jelleggel megtanulni, milyenek is a férfiak valójában...?

"Tanulj ebből is" - pörög a felirat mellett a counter.

Gyűjtögető életmód folyik impulzuscselekvéssel egybekötve, úgyhogy nehéz kicsit egybentartani a dolgokat.

Vigyázzon mindenki, mit kíván.
Még a végén megkapja.

Megkapja, hogy megtanulja, mekkora sérüléseket tud okozni saját magának.
Rosszabb esetben másoknak.

Valahogy úgy érzem, el kell meséljem, hogy az Infected Mushroom Reloaded 4 mégis miképpen alakult.
Mert bizony itt jártak.
Jeles és misztikussággal körbenyalt dátum volt annak a napja, hogy ismét Magyarországra jöttek azóta, amióta... de erről mindjárt ismétlünk.
11.11.11 - ez.
BUHÚ!

Nadeszóval.
A nagyonrégi errejárók pontosan tudják, hogy soksokéve, még 2004-ben (teatyaég) megvettem a jegyet legalább egy hónappal előre a bulira, mert jöttek ők, az IM, jajdevuhuhúú, rajongás. Ebből az következett, hogy a jeles napon mindenféle izgatottsággal megtelve beültem a gép elé, hogy aztán msn-en megkérdezzék tőlem: na, milyen volt a konszert? Merthogyigen, elnéztem a dátumot, és sajnos a rossz irányba. A dolog jó oldala, hogy legalább nem a Complex - fantasztikó szórakozóhely szentendrén - előtt bután álldogálva tudtam meg, hogy.

Nadesebaj. Jöttek még.
A következő felvonás talán a Club Play volt, avagy valami hasonló rémség, közel a MOM Parkhoz, ami egy nagyon fontos info most. Leginkább azért, mert ez az esemény nemes egyszerűséggel elmaradt, a hely és dátum szépen sunyiban törlődött a honlapról, szóval ebben az esetben legalább jegyre nem költöttem feleslegesen.

Aztán Sziget, talán két éve. Itt volt jegyem. Továbbá kb. negyvenfokos lázam, ami pontosan egy nap alatt múlt el aztán. Szóval nem, nem mehettem megfulladni a Party Arenába.

És akkor a következő állomás:
(most kezd leesni, mekkora tré színhelyeken is járt minden alkalommal ez a bagázs)
Fridge fesztivál.
Igen, ez pont nekem való. 
Nem.

Lett jegy is.
Jött hozzá Anikó is.
Kiléptem az ajtón, ELINDULTAM effektíve. Nocsak!
De persze azért ennyire nem lehetett egyszerű.
20 perccel korábban kezdték meg a megkezdenivalót, ami azt eredményezte, hogy mikor odaértem a helyszínre, már ismerős tamtamok hallatszódtak kifele.
"Sebaj, ezt a számot annyira úgysem, akkorisbejutok" gondolatokkal haladtam tovább.
A jegyet még át kellett venni, ami további hosszadalmas procedúrát jelentett, majd végre megindultunk befelé.

Na, ilyen védelmi rendszert sem láttál még fesztiválon, avagy igen, és én járok ritkán - ez az esélyesebb.

A bejutási folyamatot az alábbi ábrával érzékeltetném.
A kék körök ellenőrzőpontok, ahol jól megnézték, hogy még mindig megvan-e a karszalag, illetve néhol méretes bácsik táskákat is kutattak.

És nagyon-nagyon minimális szinten csúszhatott csak e vázlatra túlzás.
Remek séta volt, nem mondhattam egy szóval sem, hogy nem előzte meg az akkor már legalább félidőnél járó koncertet előjáték.

És akkor ejha. Odaértünk.
Ott áll a színpad, én bent vagyok, egyelőre a bokámat sem törtem el, pedig mindent megtettem a dologért a kiválóan koordinált mozgásommal,
ott állnak, jön a zene, mi visszafogottan furakszunk előrébb és előrébb, egyszercsak megállunk, mert valahogy nincs értelme tovább, és arra leszek figyelmes, hogy körülnézek, átlagéletkor 18, a zenét pedig nemes egyszerűséggel nem ismerem fel, ellenben egy dolog nagyon zavar benne: szinte iszonyúan rossz.
És akkor arcon csap egy igazán paraszt dubstep is, merthogyigen, mostmár ezt nyomjuk. A dubstep vitatott és cikizett irányzat, lehet abból jót művelni, ha az ember arra készül, hogy jól elmegy dubsteppelni, de egy IM az nem az. Nekem nem.
Persze az én hibám, nem készültem, odatoltam magam a járókerettel és csattogtattam a protkóm, hogy holvannak a régiek, e.

Egy-kettő felbukkant, eldülöngéltem rá magamban, de csakcsak elért a felismerés:
eljutottam IM koncertre, és mégsem.
Arról, amit szerettem, már régen lemaradtam.

Na, de ne sírjatok hangosan, bár tudom, hogy megható.

És ezzel össze is tudom foglalni az utóbbi időszakot:

Pukkannak a pezsgők, 
robbannak a petárdák,
csillámolva spriccennek szét és dörögnek a tűzijátékok:
megjöttem.

Na jó, ennyire bátor kijelentést nem teszek, lehet, hogy elég annyi is:
kukucs!

Szeretetteljes integetés azok felé, akik mindezt érdeklődéssel olvassák majd.

Összefoglalnám talán ezt a csodálatos 2011-et.

Avagy kicsit visszább is lehet nyúlni, nademajdjön.

Lássuk csak, voltam például menyasszony.
Három nap múlva lesz egy éve, hogy megkérték a kezem.
A világ egyik legcsodálatosabb dolga volt.
Meglepetés út, tele töménytelen szervezéssel, romantikával, hajh, úgy sejtem, ennyi erőfeszítést már senki nem fog az életemben tenni ilyesmiért, máramennyiben kerülök én még ilyen helyzetbe.

A határok kitartó feszegetésének következtében aztán mégis felrobbant az egész, és elég nagyot szólt. Süketség és sóbálványság várt egy böszmenagy kráter alján.

Amikor egy másik ember a tartóoszlopa a világnak, nagyot huppan a popó, amennyiben az illető továbbáll. De ez ilyen. 
Felvilágosítós bravomagazin lesz itt mindjá, annyira mondom a tutit a szakítást kísérő érzésekről.

Akkora csodálatos sallerekként jönnek ilyenkor a felismerések, hogy káprázik tőle az ember szeme. Úgy pörögtek előttem a tények és elhibázott döntések, mint bankók a pénzszámológépben. 
Több milliót tettek bele, úgyhogy volt mit nézni.
Bánom, mert a legjobb barátom volt. 
Ismert, tudott mindent. Hiszen a blogom kapcsán írt először, 8 évvel ezelőtt. Tejóisten, NYOLC.
Egy olyan kedves, nyíltszívű, érdeklődő levelet, amit se azelőtt, se azután nem kaptam a blogomnak köszönhetően. 
De talán erről írtam már. Levelezés, életem leggyönyörűbb randevúja, ottragadás, rengeteg nevetés, egymást tápláló infantilizmus, az a bárgyú fajta, amit ha másnál lát az ember, pl. társaságban hajlamos kiröhögni is, de résztvevőként a legszebb gyermeki örömöket, és a legtöbb szeretetet tudja adni. 
Ezt nem olyan könnyű megtalálni - már amennyiben igény van rá. De ha igen, akkor kincs, amire nagyon kell vigyázni és ápolni. Mindkét félnek.
Sajnos ez elmaradt, úgyhogy mélán sepregetem a szilánkokat. 

Hiányzik a barátom - mondta olyan szépen Red, Andy Dufresne-ről elmélkedve, mert egyedül semmit sem jobb begubózva nézni, mint Remény rabjait. 

Batyuba gyűjtött okosságok és tanulságok várják, hogy ne csak szavak és lufik maradjanak, hanem vidám szögekként álljanak ki az ettől nyilván okosan néző fejemből.

A szerelmi életemről talán ennyit.

Avagy nem.

Soha életemben nem voltam "szingli", 15 éves korom óta kapcsolatokban vagyok, és egyik sem az a kimondottan rövidnek mondható.

A 7 még mindig tartja magát a dobogó tetején, de ezúttal csak 4 kellett a katasztrófaturizmusig.

Úgyhogy kicsit hókoncsapott fiókaként pislogok a világra az üres fészekből, amit meg kell tanuljak önmagamért olyannak megtartani, hogy ne forduljon ki a szemem a helyéről szégyenében. Csak kezdetnek.

Örülhetek viszont alapvetően, hogy lehetőségem van az önállóságnak nekivágni, teljesen egyedül. Mert annak már csak úgy egyedül szoktak nekivágni.
Önfejlesztő könyveket fogok tenni a párnám alá, és akkor majd jó lesz.

A gasztroblogokban való elmerülés gondolata még mindig szisszenő macska hangot hallat a fejemben, ellenben már főzőcskézem is, abszolút tetten érhető a fejlődési röppálya.

Hogy tovább rajzoljam a kört, azt is el kell már meséljem ugyanitt, hogy a fájdalmas elválás egyazon időpontra esett az egykoron szenvedélyes szerelemmel körbeimádott munkahely elhagyásával. 
Ilyesmiket nem részletezünk, de ha kráter nem is, csúnya sörétnyom, az maradt utána.

Szinte vicc, mennyire gyorsan és könnyedén lett kuckóm, mennyi segítséget kaptam, úgyhogy minden érintettnek ölelő gondolatokat küldök ezúton is.

Kicsit receg a láb, hogyan is lesz akkor tovább, de egy biztos:
Soha ennyire nem volt aktuális az "újrakezdet" felirat a blogomon.
Talán ideje lenne lassan levenni, megijesztem magam írásom hatalmával.

No hejhó, és sok sikert nekem, kívánjátok ti is.

Csak nekem van olyan benyomásom erről a "csodálatos manikűrről", hogy olyan, mintha csudazsíros fekáliában turkált volna az illető?

FB Ad Fail. "Ez nem vicc".

Az évi szokásos természetbarangolós Lifüs szabadságunk zajlott le az utóbbi időben.
Nehezebb az embernek leállítani néhány reaktort odabent, mint gondoltam, de még a telefonnak is sikerült konstans elvágni online kötelékeit.

Minden évben megígérem, hogy tengernyi beszámolót írok, aztán néha körülírok egy bokrot, hogy betartsak belőle valamit, úgyhogy idén nem ígérek semmit.

Hatalmas túrák, napsütés a gonosz időjárás beígérte ellenére, hideg, de nem baj, ha menetel a gyerek, nem fázik, minden este tornázik, bőséges reggelik, túlnehéz vacsorák, bugyogtató wellness és rettegés a csúf németinváziótól, ami szintén belebugyogtatta magát, mindez újra, fennsíkok, források, virágok, művészfotók katicákról, mert nahát, városigyerek hogy tud örülni egy a farmerén kitartóan cirkáló katicának. További fotók fűszálakról, virágokról, borotvált domboldalakról, talán egyszer ide is kerül belőlük néhány.

Szép volt, és még mindig kitart az ereje annyira, hogy arcon röhögöm a támadó shitload-ot, a természetből nyert energizálóhatalommal csapom vissza a gonoszságot.
Kíváncsi vagyok mit hoz majd a hétfő.

De a nyár jó. Örülök neki, hogy izzítódik felfele, az augusztus sincs túl messze már, akkor meg jön az Ozora és a tenger (ha jön), van mit várni szerencsére.

Nálatok mi a helyzet? Zöldell a tavasz?

A Nevezzük át Tarlós Istvánt Facebook oldalon elsőként ez a kép ütött arcul:

Lájkoltam, ez egy jel.

Na, ez egy nézésre érdemes "valóságshow".
Amióta megkaptam ezt a linket, állandóan nyitva van a böngészőben. Időnként ránézegetek, aztán percekig ott tudok ragadni.
Élő közvetítés egy sascsalád fészkéből, fiókástul, fészekpakolászóstul, etetésestül. A fiókák egyre nagyobbak, egyre nehezebben tudja a mama (gyönyörű btw) őket maga alá tuszmákolni, ráadásul azt is megtudhattam, hogy amolyan célbalövős stílussal truttyantanak ki a fészekből, amit ha felkap a szél, még viccesebb.
Felcsigázó ajánló volt, érzem. Nézzétek meg:

Broadcasting Live with Ustream.TV

Nagyon szerettem a Battlestar Galacticát.
A végével nem voltam kimondottan megelégedve, de mély volt, meg tudott érinteni, és minden ilyet nagyon értékelek.
Nem is nagyon tudta pótolni semmi. A Capricába bele sem kezdtem, mert nem ment.

A nagy ínség idején jöttek aztán az ilyen furcsa mókásságok, mint Event, ami számomra egy ponton olyan szinten vált unalmassá, érdektelenné, hogy lefagytam vele, és nem is nagyon vagyok képes tovább nézni. A szereplők nyáh, a sztori nyáh, az egész nyáh, erős beleérzést kell lássak valakin ahhoz, hogy meggyőzzön arról, hogy tovább nézzem.

Volt aztán egy V, amit végülis féligmeddig elvitt egy Anna, aki matyirakész fiúk néha tán egyetlen motivációja volt. Máskülönben a komolyra vágyó, erősértelmű lény nehezen nézi el azokat a kellemetlenségeket, amikkel a sorozat meg volt pakolva.
Valahogy mégis úgy éreztem, nem árul zsákbamacskát, szinte nyíltan rágógumi. Lelkesen drukkoltam azért, hogy az FBI ügynökként tevékenykedő tigrisanyuka tenyérbemászóképű, nagyonnyálas kisfia elpusztuljon az emberbőrbe bújt nagyon rémületesen kinéző űrlények által.
Mert rém csúnyák voltak bizony. Ha az űrlény gonosz, invázózni jön és embert falatozni, akkor mindig nagyon csúnyának kell lennie, legalább a felszín alatt.
Emellett legalább olyan elképzelhetlenül magas techfejlettségi szinten kell léteznie, mint amilyen randa. Fittyethányhat, ellentmondhat ennek a fejlettségnek ezután minden szándéka, cselekedete, reakciója, megoldása, de én azért vidáman végignéztem. Az utolsó részt különösen tudom ajánlani, csak azért megéri elfalatozni a bevállalóskedvűeknek, ráérőseknek. Annyira gyönyörűen leng a hatalmas kard felette "Cancel" gravírral, hogy élvezet nézni, komolyan.

No, aztán jött az angol Outcasts. Kimondottan öröm, hogy a legtöbb szereplőnek nemátlagos, sőt, esetenként buta feje van, máris megadja az alapszínt.
Alacsony a költségvetés, vicces a pisztoly, meg a kb. kettő-három helyszín, de először éreztem meg valami haloványat a BSG hangulatból. Néhol sutácskán, de részről részre egyre jobban ebbe az irányba vitt. Egyre erősebben borul fel az egész, tele van lehetőséggel, szinte már-már teljesen be is rántott. Már csak egy rész van hátra az első évadból.

Természetesen mi derült ki?
Cancelled.

Van még olyan errefelé, aki fájlalja ezt?

Érdektelen Lajos újabb kalandjai.

Ehe

The God really was an astronaut...

Nem számítottam semmire, nem hallgattam előtte rommá, nem terveztem fejemben track-listet a kedvencekkel, igazából nem is tudom, mikor került nálam utoljára a lejátszóba a régi nagy kedvenc: God is an astronaut.
Kálmánnal nagy bonding zenekar volt nálunk, én ismertettem meg vele, és együtt fogadtuk meg, hogy figyeljük, mikor jönnek végre a közelbe. Hát, elég közel jöttek, tegnap este ugyanis Budapesten adtak koncertet, és életem egyik legnagyobb élménye volt.
Profik voltak, kedvesek, jól szóltak, és szétcibáltak régi elzárt emlékeket.
Végigzokogtam:

Nem is kaphattam volna jobb Valentin-napi ajándékot, mint ezt a jegyet. Köszönöm.

Áldassék a Hide gomb.

Korábban is kifejeztem már ellenszenvemet a badooval kapcsolatban, és újra el kell mondjam, hogy kevés ilyen irritáló facebook alkalmazással találkoztam.
Újra bele kell menjek, oly csúf, de azok, akik osztoznak a fenti véleményben, sőt, netalántán minden fronton távol akarják magukat tartani a jelenségtől, tán hasznos dolgokat is olvashatnak a postban. Még akkor is, ha néhol feltételezhetően hülyeségeket beszélek.

Hogy morgolódásom oka bűnös hiúság, kritikára való érzékenység, józan undor avagy jogos ellenszenv a hasonló gusztustalanul bevonzásra szánt appokkal kapcsolatban, valójában lényegtelen, ha a következő alapvetést vesszük:
Van valami, amit az ember nem engedélyez, mégis sorozatosan támadja, telekúrja az üzenőfalát, mást sem lát a news feedben, stb.
Oké, ott a hide gomb, és a news feedből máris kuka. Jön akkor a következő lépcső, mert hiába tűnik el a badoo ekkor a nagy, hangos pergamenről, ha az ember nevét ugyanúgy bedobálja azoknak az ismerősöknek, akiknek nincs jobb dolguk annál, mint hogy értelmetlen kérdéseken keresztül mutathassák meg, hogy nekik bizony véleményük van a másikról. Márpedig van nekik, márpedig megnyomják, úgyhogy a profilod falán ugyanúgy meg fog jelenni ez a szemét kis szar, boldogan röhögvén az arcodba, hogy ugyanmár, nézd már meg, mit is gondol rólad Félismerős Kattintógép.

Itt akkor pár kattintással eljut a gyakorlatlan pára oda, hogy block app, takarodj, ne is lássalak többé sehol, de sehol, ám ez nem jelenti azt (nem?), hogy Sehonnai Edömérnek, (aki Félismerős Kattintógépnél is rosszabb) másnap nem dobja fel a nevedet. Mert miért is feltételeznénk, hogy az app blokkolásával és elrejtésével elfelejt az téged örökre, hiszen már akkor megtalált, amikor még a nevéről sem hallottál.

És tovább is van.
Az még bőven kevés tehát, hogy töröltem, hájdoltam, blokkoltam a badoot. (annak ellenére, hogy amikor blokkolod, azt állítja, hogy békénhagyja az infóidat is)
Ugyanis mindez összvissz annyit tesz, én többé semerre nem fogom látni az alkalmazást. Ám az ismerősökre, avagy ismerősök ismerőseire nem tehető fel ily könnyen a zajszűrő.
Érdeklődésképpen minap felmentem egy fals regisztrációmmal a facebookra és azon keresztül néztem meg saját adatlapomat. Látám ekkor ám, hogy Félismerős Kattintógép (és a lelkes cimborák) badoo pingjei vígan néznek vissza rám profilom üzenőfaláról, ergo ezeket mindenki látja, aki a badoot még nem takarította el a horizontról szépszerével, illetve jogosultsága van látni egyáltalán bármit, ami az én üzenőfalamon szerepel.
Ki nem szarja le, igen, feltehető a kérdés, de ha az ember igyekszik az udvarát tisztán tartani, igenis zavaró, ha mások telehajigálják azt szeméttel, úgy, hogy a vak szerencsétlen még csak nem is látja, csak a büdöset érzi.

Továbbra is az adott kamureg accountjában ülve, bontottam szoros és romantikus, esetenként bonyodalmas baráti kapcsolatomat valós regemmel, ám így is láttam saját falamon a badoo rólam szóló üzenetét, sőt, miután szintén a kamureget használva beléptem az alkalmazásba, azt is meg tudtam nézni, hogy Sehonnai Edömér mit gondol: "nekikezdene-e Mónika egy hobbinak, csak azért, hogy bevágódjon másoknál?" Edömér szerint igen, pedig Edömérrel jó tíz éve egy büdös szót nem váltottunk. Ez egy erős érv amellett, hogy ne érdekeljen, mit is gondol Edömér, ám amellett arra is, hogy milyen alapon mer gondolni? - részletkérdés, menjünk tovább.

Azt is érdemes a hányáskupac tetejére díszes répadarabként felbiggyeszteni, hogy ahhoz, hogy egyáltalán elolvashasd, mit gondolnak rólad, avagy mit gondolnak mások az ismerőseidről, (avagy ismerőseid ismerőseiről, amitől nekem ismételten csak vadmoralizálhatnékom támad, mert ezt aztán tényleg mire fel nézhetik meg?) pontokat kell szerezned. Ehhez nem kell mást tenned, mint  legalább harminc kérdésre válaszolni az arcod elé ugró szerencsétlenekkel kapcsolatban, így máris elolvashatod az első véleményt. Én, mint Kamureg két-három régi farmvillepajtit tudtam körbekattintgatni végig igennel úgy, hogy meg sem néztem, mi a kérdés, csak hogy továbbléphessünk a tutorial szekción.
Itt máris előkerül egy újabb aggály: vajon hányan nyomhatnak rá ugyanígy barátaikkal vagy félhaverjaikkal kapcsolatban például arra, hogy az illető csalfa-e, jó-e vagy rossz-e az ágyban (már ha van ilyen kérdés, mert a fentin kívül egyet sem olvastam el), csak azért, hogy pontokat szerezzenek? Úgy, hogy az illetők még láthatják is a róluk szóló választ (én ezt az opciót kikapcsoltam).
És ha így tesznek, majd betalálják emós benőkét, aki csőre töltött pengékkel ül a gépe előtt, csak azt lesve, ki gondolja, hogy kellően hektikusan lóg-e szemébe a haja, és hogy elég-e a fekete kocka a cipőjén, avagy emós titanilla randizna-e vele, és aztán bumm, kiderül, hogy egyik sem, nyissz, folyik a vér, benőke pedig a badoo első halálos áldozata.
Vicc, hogyne, vicc, vicc, vicc, komolytalan baromság. De nem, nem és nem. Másokról véleményt alkotni nem lehet ennyire idióta játék.
De megint elkalandoztam, pedig - hihetetlen, de - van még mondanivalóm.

Egyszer és mindenkorra meg akartam szüntetni annak a lehetőségét is, hogy a badoo bármilyen formában a nevemet, adatlapomat használja, (mert mint többedjére említem, engedélyezés nélkül is megtette ezt).
És most következzék a post lényege, ami talán van, akinek újat mond, a privacy settings. Lehet reá kattintani.

Előjön akkor ez, amikor is a piros nyíllal jelölt linkre kell kattints:
Siker? Remek, jöjjön az újabb ablak, szintén piros nyíl. Fontos amit mond: "Control what information is available to apps and websites when your friends use them", ez az, igen, óje, kontrollt akarok, kontrollt.
Katt, és tessék:
Azoknak, akik gyűlölnek mindent, ami irritáló és kéretlen applikáció, követhetik példámat és kivehetnek minden pipát mindenünnen, sehol se maradjon egyetlen loophole sem.
Persze ha mindenhonnan kiveszed a pipát, akkor még chatelni sem leszel képes, de...

Van még ám ennek az ablaknak az alján egy aggasztó mondat: "Your name, profile picture, gender, networks and user ID (along with any other information you've set to everyone) is available to friends' applications unless you turn off platform applications and websites."
Pislákolok ilyenkor, hogy platform applications...? What?
Save vagy Cancel és visszalépve az előző menübe meg is találom, hogy igen, valóban van ilyen, és tényleg ki-be kapcsolható.

Ha rákattintasz a "Turn off" linkre, előugrik egy app lista. Ahogy elnézegettem, csak azok az applikációk szerepelnek benne, amiket valaha engedélyeztem, vegyesen a már hideolt és jelenleg is használt appok.
A badoo tiltása ezen belül már csak azért sem volt számomra lehetséges, mert az alkalmazást soha nem engedélyeztem. A másik probléma, hogy nem lehet egyenként kiválasztani őket: vagy minden "platform appot" egyszerre kikapcsolsz vagy minden marad. Szóval sokkal előrébb nem jutottunk, nem is igazán értem ezt a funkciót...
Ellenben az "Edit settings"-nél már egyenként is kitörölhetők a régebben engedélyezett, de mára szükségtelenné vált alkalmazások.

Hát, ez az utolsó és kb. végérvényes fegyver, amit a badoo ellen ajánlani tudok, úgy, hogy arról sem vagyok tökéletesen meggyőződve, hogy működik-e egyáltalán. Ám nagy reményeket fűzök hozzá...

És még egy érintőlegesen kapcsolódó hasznosság.
Ha rettegsz a hide gombtól, (azaz félsz attól, hogy a rengeteg app-üzenettel felbőszíted ismerőseidet), avagy csak simán cikinek tartod az alkalmazásokat, amiket használsz, netalántán nem akarod, hogy a főnökeid lássák, mit művelsz munkaidőben bizonyos játékokkal, ezzel az egyszerű és remek "Only me" lehetőséggel be tudod állítani, hogy csak és kizárólag te lásd ezeket az állapotjelzéseket:

Zárszónak pedig:
Bizonyára nem vagyok egyedül, ha azt mondom, akkor is idegesít, ha mások rólam feltett random idióta kérdésekre válaszolnak, ha nem látom ennek eredményét, és ha nem olvasom el sem a kérdést, sem a választ.
Zavaró, sőt, tán az átlagosnál is zavaróbb az, ha ezek a mások olyan félismerős szerzetek, akikkel annyi kontatja volt vagy van az embernek életében, hogy gőgösség lenne nem visszajelölni, avagy hide alatt elviselni a haverlistában a létezését, esetleg olyasvalaki, akivel egy átlagos pára felületes mosolyokon keresztül kommunikált csak korábbi munkahelyein, vagy kényszerült közös osztályba.
Igen, persze: kit érdekel, mit gondol? Hova ne kaka...? De valahogy mégis. Belemászik az ember agyába az ellenszenv, akkor is, ha nem válik a badoo olyan kardinális kérdéssé, ami miatt aludni sem lehet.
És csak ismételni tudom. Nem, köszönöm, nem. Nekem ez nem móka.
Elmondhatod a véleményedet, gyere. Ott az arcom, ott a falam, ott az emailem, itt a kommentdobozom. De egyetlen applikációfejlesztőnek, egyetlen olyan cégnek sem, aki ezek mögött áll, egyiknek sincs semmi köze egyetlen adatomhoz sem, ahhoz pedig pláne nem, hogy mit gondolnak rólam az ismerőseim, ráadásul banális, sőt, elszomorító kérdésekben.

Az utóbbi időben rettenetes "szinkronsznob" lettem. Még csak nem is jó a szó, mert valószínűleg pont az ellenkezőjét jelenti annak, amire gondolok, de sebaj.

Megesik még, hogy Kálmán, mást nem lelvén, szinkronnal szed le valamit, aztán amikor oda kerülünk, hogy nézzük, a film tíz-huszadik percénél bemondjuk az unalmast, annyira fájni kezd.

Legutóbb Dexter ütötte ki a biztosítékot, amikor tévé elé tévedtünk. Egészen elképesztően rossz.
Persze, ha valamit az ember megszok, ütésként tudja érni az új, de talán még ettől az erős elfogultságtól eltekintve is elmondható, hogy rémes. Dextert egy olyan irritáló félretardálttá változtatja, aki még poétikus belső monológokat is ír.
Ilyeneket gondol magában, hogy:
"...miközben odabent, valahol, egy sötét vándor sustorog"

A felét végigröhögtük, így az "irritáló félretardált" mellé felkerült a "komolyanvehetetlen" is.

Fogalmam sincs, túlzás-e mindez, de még a nem angolnyelvű filmeket is eredetiben szeretem már csak megnézni.

De érzem, hogy van, aki megért.
Van?

Én megértem, hogy sokakat frusztrál (főleg a fonetikusan leírt) lájkolom kifejezés, de ez a megoldás talán mindennél rosszabb:

Van, amit el lehet fogadni, és ha beleránt a világ, együtt lehet vele békességben élni. A "nem-e" és az "ez miatt" nem ilyenek. A "lájk" igen.

Néha nem árt érinteni legalább közvetetten olyan témákat, amelyekre rá lehet fogni, hogy "zöld", ezért perzselően izgalmas, negyven napos tavaszi böjtömről fogok mesélni.
Aki megtalálta a sorok mögött erősen dekódolt relációt, mehet is tovább.

Barátném, aki hardcore way tolja a méregmegvonás elvén, nem csupán a húst, de a tejtermékeket, lisztes baszmákokat, sőt, még a zajzenét, tévét, internetet is megvonja magától, amolyan testilelki megtisztulás gyanánt. Na, ezt azért már nem vállaltam, hogy követem (mínusz tévé, az változatlanul nincs a háztartásban). Halálra ítélt vállalkozásokba nem érdemes belefogni, még egy jóízűt csalódni sem tud magában az ember.

Nekem, aki békönt eszik kolbásszal, köretnek meg angolszalonnát, kiváló akaraterőpróba önmagában az, hogy megpróbálkozom a hús negyven napnyi megvonásával. Ma telt le az első hét, és egyelőre élek, ha lehunyom a szemem, nem csirkecombok és magyaros pizzák placcsannak röhögve az arcomba.

Bizonyára rettenetesen jól csinálok valamit, ugyanis ez alatt az egy hét alatt valahogy a vacsorák kihagyásával is sikerült magamra pakolnom másfél kilót, de ez igazán részletkérdés.

Első, igazából nem is jelentős megfigyelés, hogy ha plázatípusú intézményekben  tölt időt az ember szociális szempontból, akkor természetesen megéhezik. Egyrészt keserves canossa a húst egyáltalán nem tartalmazó ételek igencsak szegényes választékát felderíteni a plázákban jellegzetes és jól ismert kajaellátóknál, amelyek az esetek többségében olyan tré ízvilággal és olajtocsogással rendelkeznek, mint amilyen csoda drágák, másrészt a gyakorta kényszeredettre sikerült kíntáplálkozás nem túl erős mankót képező emlékeit tudja csak a szerencsétlen böjtpára felidézni, amikor végig kell néznie, ahogy a barátai vígan folyatják csípkednivalóan aranyos arcocskájukon a frissen illatozó whopper szaftot, vagy szórják kacérul tálcájukra a kfc csirke panírmorzsikáit.

Viszont azt is jó megtapasztalni, hogy hús nélkül is életben tudok maradni, érdekes felfedezni, hogy a sült csirkén kívül létezik más is a kifőzde étlapján, arról nem is beszélve, hogy az ilyesmiben jártas barátok olyan lasagnát tudnak hetykén rittyenteni, amit egy hétig tudnék megszakítás nélkül zabálni.

Hogy jövő héten milyen állapotban térek vissza, arról ötletem sincs, de egyet megígérhetek.
Ebből itt nem lesz gasztroblog, és a táplálékaim postolásától is igyekszem majd megkímélni mindenkit. Avagy...
Számomra a kaják postolása egyenértékű a South Park fing-politikájával: csak akkor, ha nagyon kell, vagy ha tényleg vicces.

Csodálatos, napsütéses keddet mindenkinek.
Dévid ismét el lett hanyagolva, és bizonyára nektek is hiányzik, ezért parancsoljatok, egy igazi, klasszikus csemege.

Nem tudok napirendre térni efölött a játék fölött. Na jó, de. Semmi meglepő nincs benne.
Kiváló szakdolgozat téma lehet szociológushallgatóknak az internetetkapcsolattal rendelkező, önexponáló csoportok jellemzése - különös tekintettel a tükörbevakuzó duckface hölgyekre.

Inkább azt nem tudom felfogni és befogadni, hogy mi zajlik le egy bizonyos réteg elméjében, miközben ezeket a képeket elkészíti, hidegvérrel, sőt, esetenként tán a művészi magabiztosság boldogságában konstatálja, hogy a kép felét betereríti a vakufolt, a másikon pedig highlightba kerülnek a pattanásai vagy a mocskos fürdőszobaszőnyeg, de ez úgysem elég, rikító zölddel még oda is kell vésni paintben, hogy cicumycu vagy hellokitty, mert anélkül úgysem kapna elég lájkot.
Aztán jön a feltöltés, mert ezt tényleg az egész világnak látnia kell.
Aztán lájkold bébi, VISSZAMEGY. Ez egészen új, még nem is láttam, "visszamegy" a lájk, az már csak olyan. Bizonyára lesben áll az egérrel, és abban a szent minutumban, hogy a lájk megérkezik, vissza is küldi azt.
Ha lájk alapján nyernek bármit is, akkor ennek különösen sok értelme van. A képek nézegetésénél mélyebbre nem ástam a témában, bizonyára van némi játékszabály is.

Pedofilhallgatóknak kiváló csemege, hiszen az átlagéletkor az első egykétszáz kép alapján 15, aki pedig igazán szép és profi képet töltött fel, talán már bánja, ha egy kicsit szétnéz, hová is hajította magát.

Azért a facebook is lassacskán kezd eliwiwesedni, a hajam kimegy tőle.
Az új dili a badoo, rendszeresen spammeli vele az üzenőfalam egy egyre növekvő réteg, és bár nem engedélyeztem az alkalmazást, a kiírt üzenetből, miszerint "izéke válaszolt egy rólad szóló kérdésre" már bőven elég információm is van ahhoz, hogy tudjam: köszönöm nem.
A 21. század idiotizmusa, komolyan mondom. Egy random kérdéseket feldobáló programmal vitatja meg, hogy milyen is vagyok én? És ha tudni akarom a véleményét arról, hogy szerinte hány tevét érek vagy valami hasonló baromság, alkalmazást kell engedélyezzek hozzá? Írja az oldalamra, hogy "móni, te egy fasz vagy, ez nem is kérdés." De nemáez.
Elnézést, elragadtattam magam, mulattassa magát mindenki úgy, ahogyan akarja, csak nekem ne kelljen a falamon és a leveleim közt látnom.

A hide gomb amúgy csodálatos találmány, érdemes használni, ahogy az ismerősök listába rendezési lehetőségét is, de ez egy másik történet.

Visszakanyarodván.
Olyasmi ez, mint az iwiwen a véleményezde és a névtelen pontozás, meg a másik kedvencem, a Pasik és csajok alkalmazás.
Csak a móka kedvéért a következő képet töltöttem fel az utóbb említett appban létrehozott profilba:

Megnyerő, tény és való, nem csoda, hogy hetente minimum két randi requestet kapok (komolyan). És mondja valaki, hogy a magyar férfiak válogatósak.
Elég igéző, kerek szemekkel nézni, és még a nagy orrom sem zavarja őket.

Felemásan csavart be engem a Facebook.
Nem kedvelem a tagelés intézményét; nincs bennem kellő exhibicionista erő ahhoz, hogy arra szánjam a szabadidőm, hogy nekimenjek több tízezer fotónak, és átválogassam őket megosztási célzattal; mértékkel érdekel a különböző közlékenységi szinttel megáldott ismerősök élete, avagy annak igazán rezdülésnyi mozzanatai; a becuppantós kattogtatós játékokról pedig régen lejöttem már. 
Kellően szűrt formában viszont kiválóan fogyasztható és izgalmas felület, azt pedig kimondottan élvezet nézni, hogyan küszködnek cégek a FB platformján létrejött identitásukkal.

Szép dolgok a nagy számok, ahogy a több, mint félmilliárd Facebook felhasználóval is laza dolog dobálózni.
Elgondolkodtat néha, hogy ebből vajon mennyi a valós, létező ember.
Csak a saját példámból indulok ki.
Megvolt annak is az ideje, hogy Farmvilleztem. Lelkesen, a valós anyagi javak beáldozásától eltekintve mindent beleadva gyogyóztam a kerttel. Kellettek a speciális nyavalyák, az extra traktor, a nagyszemű pulykabébi, a ritkavirág. Minden, ami jött, pláne, ha idényszerű volt.
Rendeztem a fákat, növeltem a területet, építettem a kerítést, karámba küldtem a teheneket, szép volt, gyönyörű volt, és egy idő után akkora lett, hogy több ezer kattintásba került egyetlen körséta és farmgondozás a tanyán. Elegem lett, arconpöcköltem magam, hogy micsinálsz hülyegyerek. Arról nem is beszélve, hogy ezen a szinten már esély sem volt arra, hogy ezt a  mindennapi (esetenként napi min. kétszeres) rutint az ember munkahelyen feltűnés nélkül elvégezze.
Ennél tán kellemetlenebb a Pet Society bevonzása, online tamagocsi, bővíthető házzal, cserélhető, rendezhető bútorokkal, tapétával, kiskerttel, gardróbbal, nem is kell tovább fokozni ezt.
Ámde. Ahhoz, hogy olyan szintre kússzak, ahol már elegem is lesz, (és a legtöbben még csak ekkor álltak neki becsatolni az övet, és még erőteljesebben a mélybe vetődni), rengeteg szomszéd kellett. Szintlépéshez, fejlesztéshez, virtuális pénzszerzéshez.
Hosszúnak tűnt az az idő, amíg a valós ismerősök játékba csatlakozása és visszaigazolása meg nem indult, így hát létrejöttek a köztünk csak "kamuregeknek" becézett entitások, mint Far Malvin, Farm Alvin és még sokan mások, dőlt a zseton, nőtt a telek.
Megszállottan nyomtam, csak így érdemes ugyebár. Khm.

A játékot közben kilőttem, de a virtuál lények megmaradtak, sokuk a valós játszópajtások barátaivá is lettek, gyakran nem is egynek.
Csak én, egymagam, csak azért, hogy ezt a rendkívül nemes célt, mint Farmville szintlépkedés elérhessem, legalább 8-10 fals regisztrációt teremtettem a Facebookon.
Jómagam a játéknak köszönhetően több ízben kaptam ismerkedési felajánlkozást, némelyiket szükség idején el is fogadtam, aztán bontottam ezeket a sehonnai kötelékeket.
És biztos vagyok benne, hogy ezzel a kreatív megoldással nem csak nekem sikerült előállni.
Ahogy időről-időre legördítek az arcajánlóban, folyamatosan támadnak a Füty Imre, Csak Én, ill. ehhez hasonló nevek, vannak alkalmak, amikor a felbukkanó lehetőségek legalább fele ilyenekből tevődik össze. Nyilván mind a még játékokon pörgő ismerősök alkotásai.
És ezek csak az "ártatlan" farmville-pajtik.
Ám pont ezeken a kapcsolatokon útnak indulva, megspékelve egy kevés felelőtlenül visszajelölgető tini, avagy needy ismerősvadász (még iwiwes génekkel) összefonódásával, létrehozhatók valósnak láttatni kívánt virtuális személyiségek. Pontosabban biztosan számtalan ilyen teremtődött a Facebookon, mögöttük pedig nyilván elsősorban a marketing a puppet-master. Rosszabb esetben egy mindig matyizásra kész pedofil állat.

Összefoglalván tehát minimum három "kamureg"-kategóriát lehet megkülönböztetni:

1.) farmville-típusú játékok megszállottjai által létrehozott "virtuális szomszédok"
2.) kimondottan céges oldalak nyereményjátékait követő és azokban aktívan részt vevő entitások
3.) ügynökségek, cégek által célzottan létrehozott virtuális
+ 1: kisállatoknak létrehozott profilok
(a csecsemő-adatlapokat direkt nem említem, mert bár nem ők hozták létre a porfilt, mégiscsak valós-személyek)

És még a margóra:
Nekem az a tévképzetem, amikor bomlottabb elmével rágódom az egész Social Media jelenségen, hogy a Facebook (is) egy lehetséges állomás egy olyan feltételezhető úton, amely az emberiség egyetlen gigászi kollektív tudatként való létezéséhez vezet, de kicsi vagyok én már ennek a boncolgatásához.

Kint van az új album, ahhjje, online hallgatható, éhesen falják kritikára egyelőre képtelen füleink.

Sosem voltam egy rajongó típus, de ennek az embernek egyszer félillumináltan (józanul biztos nem lenne hozzá merszem) az arcába néznék, és könnybelábadt szemekkel köszönném meg neki egyebek mellett a shower of sparks-ot. Elmondanám, hogy számomra ez az univerzum egyik leggyönyörűbb zenéje, maga a béke, a szabadság és megtisztulás, amitől olyan ügyesen tudok spontán meghatódni, hogy bármikor vígan elbőgöm magam a hatására.

És ha minden igaz, itt lesz, eljön Ozorára, én pedig úgy fogok visongani, mint egy tizenötéves puncipöcörő, aki ***-t lát (aktuális celeb-selyemsrácok behelyettesítendők, nem ismerek egyet sem).
Hivatalosan is ő az új kiszemelt kedvencem, de idén védett vagyok, mert úgy döntöttem, nem érhet el az Infected Mushroom-átok.

Hogyan pörgessünk fel blogunk látogatottságát c. oktatósorozatunk ismeretlenedik része következik:

alekosz
alekosz pucéran
alekosz farka
alekosz farokmérete
alekosz származása
alekosz teste
alekosz valóvilág
alekosz poszter a story magazinban (és ilyen tényleg van bazmeg, a saját szememmel láttam)
való világ alekosz
titkos alekosz videók
alekosz alekosz alekosz
alekosz dug
alekosz eszik
alekosz alszik
alekosz baszik
alekosz ki a faszom az az alekosz
who the fuck is alekosz
alekosz mellszőrzete
alekosz szeretője
alekosz valójában meleg
alekosz a való világ SZTÁRJA
stohl buci valójában leszopta alekoszt

Gonosz mosollyal várom a találatokat.

És hülye vagyok én, nem nagy király.

Nemtom mit téblábolok amúgy.
Komolyan, magamat sem értem mifaszt szenvedek itt ezzel a felületkereséssel, fészkelődöm, mint a maga körül canossázó kutya a párnáján, aztán semmi.

Twitter az totál nem, már az elején is tudtam, arra viszont jó, amire szerintem való: infogyűjtésre, célzott forrásokból.

Tumbrl, hát, nem is tudom. Képek, videók, gifhalmok, vicces bigyókák, linkek turija, ha nagyon olyanom van, teljes esszék megosztására ideális. Úgy érzi az ember magát, mint egy fasza kis zsibvásárban, kellően zajosan Nagy, összefonódó, stabilnak remélt gondolatfolyam vezetésére nem tartom alkalmasnak.

Aztán ott vannak a többi blogszolgáltatók, szinte mindenhol regisztrálgattam, nézegettem, aztán valahogy nem, mindegyikben van valami hiba, vagy bibi, vagy csak én nem értek hozzá, hogy a magam kedvére alakítsam, sem küllemileg, sem tartalmilag.

Ide vagyok nőve, aztán arra jutok,  csak ebbe a szerkesztőbe esik jól írni, abban a betűtípusban, azon a színen szétterülve látni, ahogy megszoktam, de valahogy mégsem.

Ruhacsere kéne, biztosan, ahogy a valóban is, a turik agresszív elszaporodása egészen függővé tett.

Valójában csak azt kell eldöntenem, van-e kellő önbizalmam ahhoz, hogy homályból előbújva merjem megmutatni a fogalmam sincs mit, hogy krahács, mekkora király vagyok, pl. abban, ahogy a nagy büdös semmiről írok, avagy maradjak a zöldben,  a susnyiban, ahová tartozom, és ahonnan már rég kirepültem volna, ha lenne szárnyam.

Ahhh, nagyon depresszív ez a péntek.
Újrakezdet,
újrakezdet,
újrakezdet,

addig jó, bazeg, míg van erő újra és újra. Még ha ilyen apróságok körül topogni is, mint pingek, a jövő vagy maga az élet.

Folytatódik az identitászavar.
Itt is próbálkozom, a tumblr csak hülyeségmegosztogatásra és reblogolgatásra tűnik nekem használhatónak, ellenben a blog.hu-n lájkolhattok is és terjeszthetitek az igét, mekkora király is vagyok.
Vagy nem.

Nnno, ezen a korszakomon is túl vagyok, neki is láttam a postok visszapakolásának.
Nemigazán szűröm őket, túl jó vagyok, lássuk be.

Próbálgatom a tumblr-t,
de még maradok, csak kísérlet.

Ellenben most, hogy mindenkinek elmondtam, akinek személyesen is akartam, leírhatom végre, hogy menyasszony lettem - igen romantikus körülmények és vörösbegyek közt.

Kitakarítottam, mert kellett.
Ijesztően tiszta ez a lap.

Jáááááááj, gyerekek,
egyrészt őszintén meg vagyok hatva, hogy régiismerős nevek bukkantak fel a kommentládában, kedvet kap az ember pötyörészni ide,
másrészt el nem tudom mondani, mennyire tele van a lelkem mostanság, hogyismondjam, dühvel mindenképp.
Olyan probléma idegesít, amire nincs a közeljövőben elérhető orvosság, mert bármilyen döntést is hozok, ugyanoda jutok a végén.
Szopóra.
Elszálltak azok a jótét lelkek, akikkel vígan telt a napom, csak páran maradtunk az elmeintézet folyosóján, csendesbánatban megbújva. Én az utolsókat rúgom. Vagy jön a lobotómia, vagy újra kezdhetem a rácsaimat rángatni, reménykedve abban, hogy csak beakadt egy kiálló szögbe a nadrágom szára, kicsit erőlködöm, rángatom, elszakad, és átléphetek valami újba.

Költözni akarok innét.
Tán emiatt is, valamilyen területen mozognom kell, ha az interneten történik ez meg, hát úgy lesz.

A már múltban lakó csacsiságokat persze ezzel nem törlöm el, de a neten sem tárolnám sok darabjukat tovább.
Az archivumok eltűntetése persze egyszerűbb megoldás, de én bonyolultan akarom és jól. Akiben tanácsadhatnékos vágyak bugyognának fel, semmiképp ne fogja magát: hová menjek, hova költözzek? Sajnos semmilyen nyirkos, depresszív, esetenként kimondottan meleg, nyálkás, váladékos, turcsisan truttyogós, pelyhesborzas, pimpósan bukés, nyomasztóan, nyomhatóan és nyomatékosan mély, fekete hely nem jöhet szóba, maradjunk a blogszerkesztőknél.
Apropó, kb. a fenti szófűzér írja le legjobban, milyen latyakosan emós a lelkem.
Erről eszembejutott egy vidám kis dal, a Tündérgyár linkelte minap, sírjatok velem.

- - [-]   :

Sziasztok!
első és egyben utolsó levelem az üzenőfalra: megszüntetem az  iwiw-es oldalamat, ha vkinek hiányznék keressen a facebookon, vagy személyesen.
puszi

Sírnék utána, ha tudnám, ki volt ez..